Hegyek emberei: Seattle: Érkezés Smaragd városba

Hosszú szünet után ismét jelentkezik hírmondónk, múlt hétvégén (ami most már inkább 2 hete volt - a szerk.) egy hirtelen ötlettől vezérelve Seattle városát látogattuk meg (és ezzel egy időben újabb állam került fel a képzeletbeli listánkra). Szombat reggel indultunk és kedd este jöttünk haza. Mivel a repülőút kevesebb, mint 2 óra ezért kb. 3,5 napunk maradt városnézésre. A reptérre realizálódott a gondolat, hogy tavaly nyár óta nem repültünk együtt, pedig közben már szinte átrepültük a fél világot. Szinte már el is felejtettem mennyivel kényelmesebb módja ez az utazásnak, mint az egész napos autóvezetés. Ezúttal nem volt kedvünk plusz 2 napot kivenni csak azért, hogy fel ill. le vezessünk Washington államba.

Nem sokat tudtunk Seattle-ről, valamiért méltatlanul kevéssé ismert Magyarországon - valószínűleg a nagy távolság miatt. Ellenben mindenki nagyon dicsérte itt Utah-ban, hogy milyen zöld, így fel keltette érdeklőségünket a város. A Wikipédia ismét segített a tudatlan utazókon és megtudtuk, hogy innen indult a Boeing, a Starbucks és a Microsoft főhadiszállás is itt van. A várost olyan becenevekkel illették a történelem során, mint "Smaragd város", "Jet City", "Virágok városa", "Alaszka kapuja" vagy "A világ kávé fővárosa". Sajnos nyáron kihagytuk a várost (mert fontossági sorrendben haladtunk és ez hátrébb volt a listán), így fel voltunk készülve, hogy az esős télen nem sok jóra számíthatunk. Az időjárás előrejelzést nézegetve szomorúan láttuk, hogy 4 napig végig esni fog. Szerencsénkre ez nem, így lett. Szombat-vasárnap szép őszi időnk volt, hétfőn mondjuk eláztunk rendesen, kedden pedig megúsztuk egy kis záporesővel és felhőkkel.

Már a repülőtérről befelé vezető vonatút is nagyon szép zöld volt, de akkor lepődtünk meg legjobban mikor a belváros közepén leszálltunk és ott is rengeteg fát láttunk a felhőkarcoló között. Már akkor gyanússá vált, hogy ez az éghajlat nagyon is megfelel a nálunk "fagyérzékenyként" jegyzett növényeknek. A legtöbb fasort ámbrafa alkotta, amelynek egyik különlegessége, hogy ősszel (tehát most is) három színben pompázik: a korona teteje vörös, alja zöld, közepe meg sárga. A szállásunkat a külvárosban foglaltuk (mondjuk mintha Zugló lenne), mert a drága belvárosi szállodák és motelek helyett az AirBNB mellett döntöttünk és egy szobát vettünk ki egy nő házában. A környék nagyon szép volt (nem hazudott a leírásban), közel százéves házak és villák találhatóak ezen a környéken, még az aranyláz idejéből maradtak fent. Ráadásul fél óra alatt be lehetett gyalogolni a belvárosba. A botanikai különlegességek négyzetméterre jutó száma folyton csak nőtt. Első alkalommal nem fél óra volt a városba jutni, mert csak kb 500 métert haladtunk a növények bámulása miatt.

Nekem kicsit nehezemre esett tájékozódni a városban, mert nem tudtam merre van észak és a térképen se voltunk rajta, de végül nagy nehezen bebotorkáltunk a központba. (Valamelyest elkényelmesedett az agyunk és megzavarodott a derékszögű utca tömbök világából kilépve.) Első utunk a híres Pike's Place piacra vezetett, ami leginkább a pesti vásárcsarnokra hasonlít, kivéve, hogy itt rengeteg friss tengeri halat lehet kapni és hogy most annyi ember volt, szinte mozdulni selehetett. Próbáltunk körbe sétálni, de egyszerűen sehogy se haladtunk előre. Gyorsan kerestünk egy kajáldát (szabad helyet találni se volt olyan könnyű), majd a grillezett alaszkai hal végeztével elmenekültünk. Közeli parkok felé vettük az irányt, érdekesek voltak, de nyáron sokkal szebbek lehettek, amikor folyt is víz a vízesésből :)

Persze mindenhova gyalog mentünk. Az utcákon sétálva első dolog ami szembetűnt: nem csak mi sétálunk! (Salt Lake Cityben akkorák a távolságok és annyira nem gyalogos központú, hogy maximum ebéd időben látni éhesen sétáló irodistákat az utcákon). Az óceánhoz közel lévén olyan tiszta a levegő és olyan szép a környezet, hogy érthető hogy a lakosság nagy része is inkább megválik autójától. Viszont nem csak a gyalogosok tábora népesebb itt, hanem a hajléktalanoké is. Ugyan velük csak a belvárosban találkoztunk koncentráltan, de meglepően nagy részük korunkbeli volt.

Helyi építészeti különlegesség a belvárosban található közkönyvtár. Bárki bemehet és akár bent is olvashat vagy számítógépezhet, de könyvet kivinni csak tagságival lehet. A 11 emelet magas, nem egészen 10 éves acél és beton épület legfőbb vonzereje a formája. Hiába van hatalmas egy légterű lobbija, az akusztika így is kiváló. Minden szint egy kicsit más alaprajzi elrendezésű, hogy ne legyen olyan unalmas a barangolás. Olvasni ugyan most nem olvastunk, csak a szerkezetet csodáltuk meg, így is eltöltöttünk egy jó órácskát itt.

A végére hagytuk a legizgalmasabb programot, a földalatti túrát. A program lényege, hogy vicces idegenvezetők Seattle 100 éves óvárosában vezetnek körbe, csakhogy ez az utca szint alatt van eggyel. A történet röviden az, hogy annak idején az öböl partján kezdték el a várost felépíteni, azonban megfeledkeztek az ár-apály jelenségről, ami azt eredményezte, hogy a frissen telepített angol WC-kből méter magasan lőtt ki a... khm szmötyi. Ezzel majdnem egy időben porrá égett az egész város. Elhatározták, hogy az új város téglából fog épülni és +1 emelet magasnak kell lennie minden épületnek. Mintegy 4 év alatt a háttérben álló domboldalt vizes tömlők segítségével lemosták és feltöltötték vele a belvárost. Ami eleinte a földszint volt, az lett a pince. Csakhogy amíg be nem fejezték a földmunkát addig emelet magas falakat emeltek és létrán/lépcsőn kellett felmászniuk az üzletekbe, majd vissza le. Egy szó, mint száz mi ezeken az elhagyatott pincéken és régi utcákon mentünk végig. Maga a történet is nagyon érdekes volt, de leginkább a jópofa idegenvezetőnk volt az, aki emlékezetessé tette a túránkat.