A síszezon vége

Sajnos bekövetkezett a nap, amitől sokan tartottunk. Az idei síszeonra bezárt Alta. Hivatalosan már 2 hete bezártak, de mivel még rahedli sok hó van még mindig, ezért kinyitottak 2 utolsó hétvégére.

Múlt héten akikkel együtt csúsztam felkészítettek rá mire számítsak. Az utolsó napon hagyományosan mindenki beöltözik valaminek - aki nem, az meg lekvár. Nagy fejtörést okozott, mert otthon simán összeszedtem volna a sok kacat közül egy jelmezre valót, de ide csak a legszükségesebbeket próbáltam hozni. A parkolóban loptam egy jó ötletet: turkáló. Hét közben lassan kitaláltam mi leszek és elkezdtem összeszedni a cuccokat hozzá. Az eredményt lejjeb láthatjátok, ahogy az Alta Pápa épp megáldja LMFAO-t, hogy a következő szezonban gazdag hóesésben részesüljön. I'm sexy and I know it :D

Reggel kilencre már felvoltam, így az első sorban állhattam, amikor ünnepélyesen megnyitották a felvonót. Ha korábban nem is, most legalább benne voltam az első 15 emberben. A hangulat nagyon jó volt egész nap. Mindenki mindenkit fotózott, néztük ki minek öltözött. Nem konkrét embernek kellett volna beöltözni, hanem csak valami stílusosat felvenni. Főleg azok a borzalmas '80-as és '90-es évekbeli rikító ruhák voltak népszerűek. A millió kép után még lesz szöveg is...egy kevéske.

 

Ugyan napközben összefutottam az ismerősökkel, de azért mégis csalódott voltam, mert a korosztályomból nem ismertem senkit. Hiába voltak jó fejek, mégis csak jobb lett voltam fiatalabbakkal bandázni. 

A hó reggel még fagyott voltam, de délre már igazi "krumpli püré" lett. A nap végére volt, ahol már majdnem térdig érő latyak volt. Ezt szoktam a szegényember szűzhavának hívni :) 

Délután aztán a többiek leváltak, hogy előkészüljenek a grillezéshez, merthogy ilyenkor mindenki a kocsi hátulján grillezik a parkolóban, közben szól a zene, meg hasonlók. Én csak később csatlakoztam be, csodálkoztam is mikor megláttam a táborukat. Két kocsi közé felhúztak egy sátrat, hoztak székeket, asztalt, egy óriási hűtőládát, meg rengeteg kaját piát. Aztán jött a főlátványosság a "sífeles". Összecsavaroztak 2 sílécet, ami így több, mint 2méter hosszú lett. Erre rácsavaroztak 8db feles poharat és megtöltötték azzal ami kértél. Mivel csak 6an voltunk, ezért gyorsan szóltunk a szomszéd kocsinak, hogy adjanak már kölcsön 2 embert. A trükk az, hogy a 8 embernek egyszerre kell emelnie és innia a felest. Ez a mutatvány olyan 7-8 kör után lett volna érdekes, de ez most elmaradt :)

Nagyon kedvesek voltak, kínálgattak mindennel meg büszkén mutogatták az új szerzeményüket: engem. Érdekes élmény volt, hogy alig ismertük meg egymást, máris itt kínálgattak mindenfélével. Én még gyorsan elmentem egy utolsót csúszni, mert én sajnos nem 18 éve járok ide, így nagy valószínűséggel ez volt az utolsó szezonzáróm. Gyorsan csúsztam egyet, majd következett az utolsó felmenetel. Fönt már gyülekezett a nép, hogy egymás után mindenki átcsússzon a Highball-ra, ami egy sziklát jelöl. Mire odaértem már tömegnyomor volt, én amúgy is csak megfigyelőként voltam jelen. Fent buliztak a szikla tetején, volt a tűzijáték is, bár ennek sok értelmét nem láttam, lévén nappal volt :) A buli végeztével mindenki lesíel a hegyről, de annyian voltak, hogy én inkább másik irányba mentem. Mindig a hegyimentők mennek le utoljára, hogy összeszedjék a hátrahagyott kacatokat. Tavaly 2 pár sílécet találtak, és a végére már annyi mindent szedtek össze, hogy ők is alig tudtak lejönni. Én csak azon csodálkoztam, hogyan tudnak lejönni az emberek komolyabb sérülés nélkül. Biztos a sok éves rutin. Én otthon "nagykirály" vagyok a huszon éves tapasztalatommal, csakhogy itt vannak akik 5 év alatt többet síelnek.

Jó kis menet volt, jövőre biztos eljövök erre, ha nagyobb hó esés lesz. Egy gond volt csak: nem jártak már a felvonók, én meg másik parkolóban kellett volna, hogy legyek. Egy jó 20 perces séta után visszaértem, de izgultam nehogy elmenjenek a többiek, mert náluk volt egy pulcsim meg a kesztyűm. A csapat fele még ott volt szerencsére. Élőzenével fejeték be a napot, de ennek már nem vártam meg a végét. Mivel ma kb. 1,5szer annyit síeltem, mint egy átlagos napon, ezért ideje volt szedni a sátorfámat és szép lassan hazagurultam. Jó kis szezon volt ez! 

Vissza a dolgos hétköznapokba

A kis nyaralásom nem tett jót a munkamorálomnak, legalább három nap kellett amíg vissza rázódtam a munkába. Kettős hiányérzetem volt: hiányzott maga Miami a nyűzsgő, érdekes város; és hiányzott a társaság és a buli Phillyből. Az se segített, hogy amíg távol voltam átköltöztettek hátra, így most egy saját kis kuckóm van rengeteg hellyel. Viccelődtünk is vele, hogy reméltem hátha kirúgtak amíg távol voltam. A probléma csak az, hogy így kikerültem a központból és sokkal kevesebb inger ér a hétköznapok során, plusz a főnökömtől is messze kerültem. Egyik nap el is felejtett csekkolni, de hogy jó kedve legyen néha-néha meglátogatom :) A projektek is lassan indultak be, úgyhogy nem volt egyszerű. Nem is beszélve, ugye a fáradságról, mert az ember hiába pihenni/kikapcsolódni utazik el, általában pont az ellenkező hatást éri el :) Arról nem is beszélve, hogy már készülünk a következő nagy dobásra...

Hétvégén persze azért elmentem síelni, merthogy már 3 hete nem voltam és ez tarthatatlan. Sajnos szombaton elég hideg volt, esett egy kis hó, de a legnagyobb baj az volt, hogy jeges volt a pálya. A szobatársam szavaival élve, én "krumpli pürére" számítottam, de ehelyett "keményre főtt tojásokat" találtam. Tisztára olyan volt, mint amikor kora januárban elmész Ausztiába síelni és nincs még elég hó. Nem volt jó! Vasárnap már nem is mentem. Helyette nagytakarítást tartottunk, ami nem hangzik olyan izgalmasnak, de nagyon örültem neki, mert mintha egy disznóólba kellett volna hazajönnöm. Ilyenek ezek az amerikaik - na persze nem mindegyik, de nem ez volt az első ilyen tapasztalatom. Ha láttatok volna már fekete kádat, akkor ti is ezen a véleményen lennétek!

A legutóbbi szombaton bementem kicsit dolgozni, bár az se volt könnyű, mert maraton volt a városban és a szokásos helyett kétszer annyi időbe tellett, hogy bejussak. Körbe-körbe irányítottak a rendőrök és egyszerűen nem tudtam semerre se kijutni a csapdából. Ráadásul a Bostoni incidens miatt kivonult az összes rendvédelmi egység, aki csak Utahban megtalálható volt. Így legalább lehetett gyorshajtani, mert arra már biztos nem maradt szabad kapacitásuk :P Szóval nem indult jól a nap, különben ki az a ....., aki reggel 5-től zuhogó esőben fut?! Tegnap kezdődött az NBA rájátszás, ami igen izgalmasnak ígérkezik, csak sajnos a Utah Jazz nélkül.
Közben Niels Holgerrsonék a szomszéd házban szálltak meg:

Vasárnap hezitáltam, hogy felmenjek-e síelni, főleg mert már nem megy a síbusz és az én kocsimat nem pont ilyen terepre találták ki. Végül aztán nagy nehezen feljutottam, de az automata váltó az egyik legbénább dolog a világon - nem igazán volt a segítségemre. Fent aztán gyönyörű napsütéses idő várt, kicsit meleg ugyan, de nem baj. A frissen esett hó tökéletes volt reggel, tisztára mint amikor február elején először síeltem. A Utah-i síterepeknek az a szlogenje, hogy "A legnagyszerűbb hó a Földön". Mikor idejöttem természetesen elég szkeptikus voltam, különösen, mert itt Amerikában mindenből a legnagyobb és a legjobb van. DE ma beláttam, hogy ugyan MÉG nem voltam mindenhol síelni, de tényleg fantasztikus a hó. Hivatalosan sajnos már bezártak és csak 2 utolsó hétvégére nyitnak ki, de nem a hó hiánya miatt, csak egyszerűen gazdaságossági okokból.
Az a titka a hónak, hogy a Csendes-Óceán felől jövő páradús levegő itt éri el a Sziklás-hegységet, ahol gyorsan meg is válik a felesleges tehertől (ez lenne a HÓ). Egyes okos emberek még abba is belemennek, hogy magának a hónak különleges összetétele van és kb 60%-os sűrűségű és emiatt nagyon könnyű. Nem itt esik a legtöbb hó, de ami esik az nagyon jó kis púder. Pont végeztem a bemelegítő körökkel, amikor hozzácsapódtam egy 3 fős társasághoz. A felvonóban mondták, hogy az a szabály, hogy ha nem mondasz gyorsan valami érdekeset, akkor kilöknek. Olyan nagyon nem hoztak nehéz helyzetbe, mert előhúztam a kalapból a szokásos "magyar vagyok itt dolgozom" témával és már nyert ügyem volt :) Lefutottuk a megszokott köröket, majd kiderült, hogy az egyik hapsinak a nagyapja Magyarországról vándorolt ki valamikor az 1900-as évek elején. Felajánlották, hogy tartsak velük, mert mennek kicsit izgalmasabb helyekre, ahol még nem voltam. Sok keresztülcsúszás után jobbnál jobb terepekre vittek el (például: Bálterem, Karácsonyfa, Magányos fenyő, Kőtörő, Sajtkukac). Fényképet nem nem tudtam készíteni, mert 1, a terep nem igazán volt alkalmas arra 2, a kocsiban hagytam a gépet. Nem voltak már fiatalok, mégis teljesen azonos tempóban tudtunk síelni. Később rájöttem mi a titkuk. Az egyik hapsi az most kb 50 síelt napnál tart, míg a másik 109 (!!!) napnál tart ebben a szezonban - ebből 100 USA és 9 Chile nap. Ezutóbbi, nyáron San Diegoban tartózkodik, télen meg itt síel. Immár 18 éve jár ide. Délutánra aztán már kezdett olvadni a hó és az útvonalakat is szétsíelték, úgyhogy 3 fele feladtuk a küzdelmet. Most értem haza, a lábaim szétdurranak az egész napos hótologatástól, de holnap már jobb lesz, mert akkor valószínűleg a nyakam is fog fájni miután ma nyomtam egy firkát a hóban.

Vígasz képpen lőttem pár képet a parkolóban. Jövő héten vasárnap lesz az utolsó nap (de mostmár tényleg), aminek a tiszteletére mindenki beöltözik és a parkolóban grilleznek meg hasonlók. A lecke fel van adva, van egy hetem, hogy alkossak valamit.

Egy szó, mint száz, a mai nap volt az eddigi egyik legjobb síelés. Az idei szezon már halott, de a jövő évi félszezonra igencsak fel kell készülni, hogy ott folytassam, ahol abbahagyom.