Vissza a dolgos hétköznapokba

A kis nyaralásom nem tett jót a munkamorálomnak, legalább három nap kellett amíg vissza rázódtam a munkába. Kettős hiányérzetem volt: hiányzott maga Miami a nyűzsgő, érdekes város; és hiányzott a társaság és a buli Phillyből. Az se segített, hogy amíg távol voltam átköltöztettek hátra, így most egy saját kis kuckóm van rengeteg hellyel. Viccelődtünk is vele, hogy reméltem hátha kirúgtak amíg távol voltam. A probléma csak az, hogy így kikerültem a központból és sokkal kevesebb inger ér a hétköznapok során, plusz a főnökömtől is messze kerültem. Egyik nap el is felejtett csekkolni, de hogy jó kedve legyen néha-néha meglátogatom :) A projektek is lassan indultak be, úgyhogy nem volt egyszerű. Nem is beszélve, ugye a fáradságról, mert az ember hiába pihenni/kikapcsolódni utazik el, általában pont az ellenkező hatást éri el :) Arról nem is beszélve, hogy már készülünk a következő nagy dobásra...

Hétvégén persze azért elmentem síelni, merthogy már 3 hete nem voltam és ez tarthatatlan. Sajnos szombaton elég hideg volt, esett egy kis hó, de a legnagyobb baj az volt, hogy jeges volt a pálya. A szobatársam szavaival élve, én "krumpli pürére" számítottam, de ehelyett "keményre főtt tojásokat" találtam. Tisztára olyan volt, mint amikor kora januárban elmész Ausztiába síelni és nincs még elég hó. Nem volt jó! Vasárnap már nem is mentem. Helyette nagytakarítást tartottunk, ami nem hangzik olyan izgalmasnak, de nagyon örültem neki, mert mintha egy disznóólba kellett volna hazajönnöm. Ilyenek ezek az amerikaik - na persze nem mindegyik, de nem ez volt az első ilyen tapasztalatom. Ha láttatok volna már fekete kádat, akkor ti is ezen a véleményen lennétek!

A legutóbbi szombaton bementem kicsit dolgozni, bár az se volt könnyű, mert maraton volt a városban és a szokásos helyett kétszer annyi időbe tellett, hogy bejussak. Körbe-körbe irányítottak a rendőrök és egyszerűen nem tudtam semerre se kijutni a csapdából. Ráadásul a Bostoni incidens miatt kivonult az összes rendvédelmi egység, aki csak Utahban megtalálható volt. Így legalább lehetett gyorshajtani, mert arra már biztos nem maradt szabad kapacitásuk :P Szóval nem indult jól a nap, különben ki az a ....., aki reggel 5-től zuhogó esőben fut?! Tegnap kezdődött az NBA rájátszás, ami igen izgalmasnak ígérkezik, csak sajnos a Utah Jazz nélkül.
Közben Niels Holgerrsonék a szomszéd házban szálltak meg:

Vasárnap hezitáltam, hogy felmenjek-e síelni, főleg mert már nem megy a síbusz és az én kocsimat nem pont ilyen terepre találták ki. Végül aztán nagy nehezen feljutottam, de az automata váltó az egyik legbénább dolog a világon - nem igazán volt a segítségemre. Fent aztán gyönyörű napsütéses idő várt, kicsit meleg ugyan, de nem baj. A frissen esett hó tökéletes volt reggel, tisztára mint amikor február elején először síeltem. A Utah-i síterepeknek az a szlogenje, hogy "A legnagyszerűbb hó a Földön". Mikor idejöttem természetesen elég szkeptikus voltam, különösen, mert itt Amerikában mindenből a legnagyobb és a legjobb van. DE ma beláttam, hogy ugyan MÉG nem voltam mindenhol síelni, de tényleg fantasztikus a hó. Hivatalosan sajnos már bezártak és csak 2 utolsó hétvégére nyitnak ki, de nem a hó hiánya miatt, csak egyszerűen gazdaságossági okokból.
Az a titka a hónak, hogy a Csendes-Óceán felől jövő páradús levegő itt éri el a Sziklás-hegységet, ahol gyorsan meg is válik a felesleges tehertől (ez lenne a HÓ). Egyes okos emberek még abba is belemennek, hogy magának a hónak különleges összetétele van és kb 60%-os sűrűségű és emiatt nagyon könnyű. Nem itt esik a legtöbb hó, de ami esik az nagyon jó kis púder. Pont végeztem a bemelegítő körökkel, amikor hozzácsapódtam egy 3 fős társasághoz. A felvonóban mondták, hogy az a szabály, hogy ha nem mondasz gyorsan valami érdekeset, akkor kilöknek. Olyan nagyon nem hoztak nehéz helyzetbe, mert előhúztam a kalapból a szokásos "magyar vagyok itt dolgozom" témával és már nyert ügyem volt :) Lefutottuk a megszokott köröket, majd kiderült, hogy az egyik hapsinak a nagyapja Magyarországról vándorolt ki valamikor az 1900-as évek elején. Felajánlották, hogy tartsak velük, mert mennek kicsit izgalmasabb helyekre, ahol még nem voltam. Sok keresztülcsúszás után jobbnál jobb terepekre vittek el (például: Bálterem, Karácsonyfa, Magányos fenyő, Kőtörő, Sajtkukac). Fényképet nem nem tudtam készíteni, mert 1, a terep nem igazán volt alkalmas arra 2, a kocsiban hagytam a gépet. Nem voltak már fiatalok, mégis teljesen azonos tempóban tudtunk síelni. Később rájöttem mi a titkuk. Az egyik hapsi az most kb 50 síelt napnál tart, míg a másik 109 (!!!) napnál tart ebben a szezonban - ebből 100 USA és 9 Chile nap. Ezutóbbi, nyáron San Diegoban tartózkodik, télen meg itt síel. Immár 18 éve jár ide. Délutánra aztán már kezdett olvadni a hó és az útvonalakat is szétsíelték, úgyhogy 3 fele feladtuk a küzdelmet. Most értem haza, a lábaim szétdurranak az egész napos hótologatástól, de holnap már jobb lesz, mert akkor valószínűleg a nyakam is fog fájni miután ma nyomtam egy firkát a hóban.

Vígasz képpen lőttem pár képet a parkolóban. Jövő héten vasárnap lesz az utolsó nap (de mostmár tényleg), aminek a tiszteletére mindenki beöltözik és a parkolóban grilleznek meg hasonlók. A lecke fel van adva, van egy hetem, hogy alkossak valamit.

Egy szó, mint száz, a mai nap volt az eddigi egyik legjobb síelés. Az idei szezon már halott, de a jövő évi félszezonra igencsak fel kell készülni, hogy ott folytassam, ahol abbahagyom.