Síelés vol.3

Hétvégén végre megérkezett a várva várt vihar. Péntek-szombat végig esett a hó, 2 nap alatt majdnem 50cm. Szombaton igencsak csípős volt az idő fent a hegyen. A pálya alján -7C° a tetején pedig -12C°, ehhez jött még hozzá a szél. Érthető módon nem voltak túl sokan a pályán és a hideget is meg lehetett szokni, csak az zavart, hogy nem nagyon láttam. Végig síeltem a napot, majd szokás szerint elmentem a buszmegállóba, ahol kiderült, hogy a hegyről levezető egyetlen utat lezárták, mert lavina mentesítés van folyamatban. Elvileg csak 3:00 és 4:30 között kellett volna lezárva lennie, de végül csak 6 után nyitották meg. Elég kilátástalan volt a helyzet, ráadásul egy hapsi azt mesélte, hogy egyszer fönt ragadt 2 napra a hegyen, mert addig tartott amíg járhatóvá váltak az utak. Érthető módon nem akartam egy konfrencia terem padlóján aludni, úgyhogy nagyon megörültem mikor végre megérkezett a busz és elindultunk lefelé. Röpke 2 óra alatt le is értünk. Ez volt életem leghosszabb síelés: reggel 8kor indultam el és este 10re értem haza. Szombati képek után folytatódik a sztori:

 

Vasárnap verőfényes napsütés fogadott, mondhatni ez volt a tökéletes nap amire mindenki vágyik. Sikerült átlépni a 200cm-es álomhatárt, ha minden jól megy, akár még Július 4-én síelhetünk majd. Az előző napi kaland után nem sok kedvem volt menni, de tudtam, hogy muszály menni, mert nagyon jó lesz a hó. Én a tökéletes helyen voltam egy tökéletlen időben, mert mire felértem a rohadt busszal már délután 1 volt (vasárnapi menetrend szívás) és összerondították az egész hegyoldalt. Persze azért még találtam 1-2 jó helyet, meg felfedeztem általam még ismeretleneket, de én most lemaradt az igazi mókáról. Lefelé megint dugó volt. Már buszon ültem mikor rámírtak, hogy fent vagyok-e még a hegyen, mert ha igen akkor csatlakozzak a szobatársamhoz, aki beült az egyik bárba. Az ő napjuk is érdekes volt. Kora reggel lezárták a hegyre vezető utat (ismét), ezért mindenki átment a szomszédos hegyre. Ők dél körül értek oda, de akkor sor állt, hogy inkább átjöttek arra a hegyre, ahol én voltam. Sajnos ők snowboardoznak, így nem tudtunk együtt csúszni. Itt annyira komolyan veszik a csúszást, hogy a szomszédos Snowbird-ön tolongtak az emberek, hogy kicsússzon le először a friss porhóba. Ketten össze is verekedtek :) Szerencsére ahova én járok ott nyugodt, szinte már családias hangulat van, jut mindenkinek a jóból. Szóval leugrottam a buszról és visszamentem az egyik panzióba. Jópofa kis faház hangulata volt, a bárba bemenet elkérték a személyimet (azt hiszem ezt sosem fogom megszokni/megérteni). Elég sokan voltak, nagy volt a nyüzsgés, de szerencsére nekünk volt saját boxunk. A falon bölény trófea volt, a szarvasagancsra meg felakaszthattuk a kabátokat. Körbe látszódtak a hegyek. Volt kanapé, padlószőnyeg, meg egy hatalmas kutya amelyik ott mászkált felalá és odament mindenkihez, hogy megsimogassa. Nagyjából ugyanakkor értünk haza, mintha haza buszoztam volna. Annyira jó volt a síelés, hogy nap végére totál kinyírtam a jobb vádlimat, úgyhogy hétfő reggel biceghettem be a melóba. Még szerencse, hogy csak 2 napos a hétvége, így hétközben tudok regenerálódni.
Összehasonlítás-képpen itt vannak a vasárnapi képek is:

Síelés vol.2

Egész héten be voltam zsongva, hogy mehessek már síelni, mert múlt hétvégén nagyon jó volt. Kerestem a neten jó üzleteket, és megkérdeztem mindenkit akit tudtam, hogy jön-e síelni a hétvégén. Ráadásul most hosszú hétvége lesz, mert hétfőn  Presidents' day, amikor mindenki beöltözik a kedvenc elnökének, ezzel tisztelegve elötte. Természetesen nincs semmi beöltözés dolog, ez csak egyszerű ünnep, mint otthon :) Aztán péntek este meguntam a tökölést és vettem egy szezon bérletet ALTA-ra. Ez a síelők mekkája itt. Egy-két adat ami érdekes lehet: a felvonók 2600 méterről indulnak, a csúcs 3215 méter, átlagos éves hómennyiség 1422 cm és a besíelhető síterep 8,8 km2. Természetesen amerikában a sípályákat is más rendszerben jelölik:  US zöld = EU kék, US kék = EU kékes-piros, US fekete = EU piros, US dupla fekete = EU fekete. Megjegyezném, hogy ugyan itt csak sima US feketék vannak, viszont azok igazából nem kijelölt pályák, csak úgy vannak az erdőben/hegyoldalban. 

Kicsit könnyített a bankszámlámom, ugyanis a havi ösztöndíjam harmadába került :S Mondjuk úgy, hogy befektettem ezt a pénzt...magamba. Ezek után sokat kell mennem (ha legalább 10-szer megyek fel akkor megérte). Szóval szombat reggel nyakamba vettem az összes cumóm és felbuszoztam a hegyre. Mondhatni ez lesz most a második otthonom. Jövő hét elég jó lesz: 3 nap síelés és 4 nap munka. Hozzá tudnék szokni.

Online megvettem a bérletet, a kinyomtatott papírommal pedig bejelentkeztem a pénztárnál. Örültek nekem, de mondjuk ennyi pénzért én is örülnék bárkinek :) 

A pályarendszer nem olyan hatalmas, de ami pálya van az nagyon jó. Még délután is tökéletes minőségű volt a hó, egy (1) jeges folttal találkoztam egész nap. Teljesen másképp mennek a dolgok itt, mint Európában. A pályák nem olyan meredekek, de elég keskenyek. Ausztriában fogják és az egész hegyet német precizitással lesimítják és minden nap kezelik. Itt nem igazán :) Rengeteg törés van a pályákban, úgyhogy ha gyorsan mész,  majdnem olyan, mint egy hullámvasút. Meg aztán a fél hegyet meghagyták úgy, ahogy van. Kiszállsz az ülős liftből (aminek nincs lábtartója) és kicsúszol a kerítésen kívűlre ahol azt csinálsz amit akarsz. Alig várom, hogy jöjjön a hóvihar megint. A sorban állás is elég egyedi. Több sorban állunk és beterelnek mindket, mint a marhákat a karámba. Középen áll egy hapsi, aki egy közlekedési rendőrhöz hasonlóan vezényli, hogy melyik sorból mehetnek az emberek. És végre egyszer találkoztam egy olyan chip kártyás bérlet rendszerrel, ami működik is. Európában állandóan szívtam ezekkel a kártyákkal, mert sose működött elsőre és ölelgetnem kellett a kapukat. Miután "becheckoltam" egy másik srác egy kis PDA-n nézi, hogy megegyezik-e a fejem azzal, ami a rendszerben van. Ami idegesít, hogy nem hajtják le az ülős liftben a korlátot - nem lányok, ez nem olyan dolog, mint a WC ülőke.  Mindenki jól síel, egész nap csak 2 kezdőt láttam a pályákon. Sok rövidet csinálnak és nem divat az óriás műlesiklás. Ja és szerintem a világon itt a legnagyobb az egy főre jutó sítalp felület. Majdnem mindenki freeskit használ. A gyerekektől az idősekig mindenki elég keményen nyomja. Szinte többen vannak a pályán kívűl, mint a pályákon. 

Mindenki kedves és jófej. Megdicsérik egymás sílécét, megkérdik milyen márka, stb. Rengeteg emberrel beszélgettem a liftezés során vagy az ebédnél. Ismét bebizonyosodott, hogy kicsi a világ. A hapsi aki a fiával síelt, magyar gyökerekkel rendelkezik, de még nem volt Magyarországon. Viszont a barátja, akivel együtt szolgált a seregben, a budapesti Amerikai Nagykövetségen dolgozik. Egy pár (Las Vegasból), akivel beszélgettem, a hazai nyelvtanulásról kérdezgetett, mondta, hogy a zeneoktatás biztos nagyon jó, mert hallott a Kodály-módszerről. Az egyik professzora az amerikai Kodály-módszer mozgalom vezetője. Azt hittem kiesek a korlát nélküli felvonóból. Azt szeretem itt, hogyha megmondom Magyarországról jöttem, akkor nem azt mondják, hogy "úú az csodálatos, nagyon jó", hanem inkább kérdeznek róla. Mivelhogy a többség nem tudja hol van, de ezzel végülis nincs gond, mert én se tudom, hogy hol van Oklahoma és hogy mit csinálnak ott. Aztán még mindig jobb ha nem tudnak rólunk semmit, mintha hülye kliséket találnának ki - az osztrákokat úgy képzelik el, mint a Brüno abban a filmben. Legalább nem játszák meg magukat (hozzáteszem elég rosszul szokták), hogy képben vannak. Mondom mindenkinek, hogy jöjjenek, mert nagyon szép és olcsó (nekik). Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy jövőre fellendül a turizmus és napi több járatot kell majd indítani a BUD-SLC vonalon.

A hét eseményei

A héten a munkában különösebb dolog nem történt, kezdenek felpörögni az események. Egyre több projektbe kapcsolódhatok be, jövő héten már adhatok feladatot a rajzolóknak. Hétfőn úgy volt, hogy elmegyünk megvizsgálni egy régi raktár épületet a közelben. Oda is értünk hamarabb. Kértek igazolványokat, hogy beírjanak minket, mint látogatók. Mikor mutattam az útlevelemet, akkor kicsit hátra hőköltek, hogy hoppácska ez nem egy amerikai itten, hanem valami távoli vadember, aki csak kém lehet (kár hogy a Hidegháborúnak 23 éve vége). Ezután azt kellett volna bizonyítani, hogy a cégünknek dolgozunk. Jim, a kollegám, bizonyítani tudta a névjegykártyájával. Én csak a vízum papírommal tudtam volna bizonyítani, de azt itthon tartom biztonságban. Így hát megkaptam a céges kocsi kulcsait és visszavezethettem az irodához. Mivel eléggé be voltam rezelve (nem tudtam, hogy vezethetem-e a kocsit vagy sem), így nagyon ügyeltem a  szabályok betartására:) Lehetőségem volt vezetni egy Mazda3-ast,  2.5 literes benzin motorral. Nem mertem odalépni neki, helyette inkább 50-el cirkáltam kettesben (met az automata valamiért nem akart feljebb váltani). Miután visszahozták Jim-et az irodába a smasszerek, volt alkalmam bizonyítani, hogy ott dolgozom, mert pont szembe találták magukat velem. Kedvesen integettem nekik és szép kivánságokat mormoltam el magamban. Jim elmesélte, hogy nem csinálhatott képeket és suttognia kellett nehogy meghallja őket valaki. Olyan abszurd volt az egész, hogy a főnökkel csak röhögtünk rajta. Valószínűleg azért volt ez a nagy felhajtás, mert a hadseregnek gyárthatnak valami optikát vagy szonárt. Szerdán az ebédszünetben hozzám került a vándorrötyi kupa, amit mindig az aznapi Fekete macska vesztes kaparint meg. Ki kellett raknom az asztalomra, de szerencsére pénteken már átadhattam valaki másnak. 

Ezen kívül még egy jelentős esemény volt: kedden el kellett mennem egy UTA (helyi BKV) órára, mert még az első héten megbírságoltak a rohadt zsaruk. A negyedik napja voltam az országban, amikor rajta kaptak, hogy átrohanok az utcán és felszállok a villamosra. Mint utólag kiderült ez egy óriási bűn és talán ha nem is kell a pokol tüzén égnem, de mindenesetre be kell fizetnem $100 a kincstárnak. Mivel első vétségem volt, így elmehettem erre a fantasztikus órára és cserébe csak $40-ral vágtak meg. Nézhetjük úgy is, hogy $40 fizettem az óráért, de úgy is, hogy ők fizettek nekem $60 a jelenlétemért. Az "óra" kb 50 perc volt, és nagyon sok hasznosat megtanultam a villamosokról. Igazi bullshit gyűjtemény volt az egész. Elmondták, hogyha a gázolaj ára 1 centtel emelkedik, akkor az +$50000-ba kerül a cégnek. Akkor akadtam ki, amikor összehasonlították, hogy itt $2.35 egy vonaljegy, míg ugyanez NYC, San Fransisco, Chicago, Los Angeles esetén sokkal több lenne. Csak azt felejtették el, hogy ott nem 15-20 percenként járnak a buszok Nem tudom tudtátok-e, hogy a villamosok árammal működnek és azért vannak azok az oszlopok meg az antenna a tetején, mert ott jön az áram. Biztos azért van így, hogy ne kelljen több mérföld hosszú hosszabított venniük szegényeknek. Én nem értek hozzá, nem vagyok "villamos mérnök" :) És ha például egy 3 tonnás pick-up kidönti az oszlopot és az hozzá ér a villamoshoz, akkor bizony te könnyen ropogósra sülhetsz tőle. Aztán meg tudtam minden fontos adatot, hogy mi mennyivel megy, mennyi idő alatt milyen távon áll meg. A lényeg: nem győzhetsz a vonat ellen! Na és akkor ezek után engem büntetnek meg...

Legközelebb ne felejtsetek el mindkét (!) irányba körülnézni különben a vonat 100 méterre repíti a tested - egyik felét. 

Ezeknek a képeknek semmi köze a fentiekhez, csak be akartam rakni őket valahová.

A dolgozó fiú

Az első pár nap egy új helyen mindig izgalmas, főleg ha munkáról van szó és főleg ha küldföldön. Rá kellett eszmélnem alig, hogy befeztem az egyetemet folytathatom tovább a tanulást. Mondjuk itt legalább minden hasznos amit megtanulok. Nem ismerem de a szabványt, se a mértékegységeket. Ez így kezdésnek elég bíztató. Szerencsére ezzel ők is tisztában vannak és türelmesen állnak hozzá ehhez a szegény K-európai gyerekhez. Szép lassan hozzászokom a környezethez is, bár még nem kaptam meg a kulcsomat az irodához. A legfurább, hogy mindenki olyan kötetlen. Mennek a poénok és mindenkit a keresztnevén szólítanak. "Hey Adam, mi a pálya..."stb. Mondták, hogy ha már fáj a fejem a sok olvasástól az jó, mert akkor optimális az agy kihasználtság :) Szóval még fel kell vennem a ritmust. Első héten megpróbáltak rá rakni olyan feldatokra, amiket "akár egy majom is meg tudna csinálni egy négyjegyű függvénytábla segítségével", hogy hőn szeretett Hegedűs tanárurat idézzem. Rengeteg olyan rész van amihez csak ki kell számolni a terheket és megadni a kiosztást aztán a gyárban méretezik és legyártják a rácsostartókat. Ezt persze nem mondták előre, így volt egy kisebb frász, mikor mondták, hogy itt ez a több száz négyzetméteres tető és akkor számítsam ki a rácsostartókat. Utólag persze már tudtam, hogy pár óra alatt meg van az egész. Jó lesz ez, de a szűkkeresztmetszet szokás szerint megint csak az idő lesz. Egyszerűen nem lesz elég időm, hogy minden információt és tudást magamba szívjak.

Akkor egy pár szót a munka vidám oldaláról. Mindennap dél és 1 között ebédszünet van. Ekkor a legtöbben fekete macskát vagy mit játszanak. Azonban minden csütörtökön tart valaki előadást a többieknek ebben az idősávban, arról amihez a legjobban ért. Ekkor ingyen ebéd jár minden jelenlévőnek :) Ehhez hozzájött, hogy pénteken meglátogatott minket egy kis családi cég Coloradoból, hogy megköszönje a közös munkát. Hoztak nekünk ebédet, miközben a háttérben a projektek képei mentek és kötetlen beszélgetés folyt velük. Ez aztán igazi amerikai ebéd volt. 60 centis szenvicseket harmadoltak fel, de így is akkorák voltak, hogy alig fért a számba. Ehhez voltak még saláták, chipsek, szószók, zöldségek, sütik. Még a munkatársak is el voltak ájulva. Majd kipukkadtam, mikor szóltak, hogy 3tól van a szokásos péntek délutáni szünet. Egyik srácnak most volt a szülinapja, ezért brownie volt vanília fagyival. Én már nem bírtam enni, így visszamentem az asztalomhoz dolgozni. Meg is beszéltük az egyik hapsival, aki most januárban költözött ide Utahba, hogy nem értjük, hogy tudnak ennyit enni ezek. 

Szintén csütörtökön kivittek egy építkezés helyszínére, ahol megnézhetem élőben egy olyan szerkezetet, amit előző nap terveztem. Ők ezt nem ellenőrzésnek hívják, mert az olyan ijesztő szó, hanem látogatásnak. Gondolhattam volna, hogy nem csak alulról nézzük meg azt a tetőt. 3 emelet magasan sétálgattunk a trapézlemezeken, amik alatt nincs semmi csak 1.5-2 méterenként egy kereszttartó. Érdekes volt nagyon a helyszín, de rá kellett eszmélnem, hogy kisebb fajta tériszonyban szenvedek. Legközelebb remélem valami alapozást megyünk megvizsgálni.

Síelés vol.1

Pénteken kicsit hamarabb leléptem a munkából, mert el kellett érnem a buszt, ami el vitt Park City-be (33km). Megbeszéltem egy sráccal, hogy itt találkozunk, hogy megvegyem tőle a lécét. Gondolom azt már kitaláltátok, hogy meg is vettem :) "Gyilkos üzletet" csináltam: Atomic Access 2011, 171cm, 128.5/100/120.5 jó kis all mountain léc $200-ért. Itt találkoztam Steve-el (Balázs főnöke), aki volt olyan rendes, hogy adott botokat is, hogy teljes legyen a kollekcióm végre. Aztán visszahozott SLC-be és elmentünk kajálni.

A második képet csak azért raktam be, hogy szemléltessem mennyit fejlődött a síelés közel 20 év alatt. Szombat reggel aztán már nagyon be voltam zsonga, de mivel a többiek nem jöttek ezért elmentem egyedül éjszakai síelésre, ami 16-21 óráig tart. Szombaton ráadásul akciós a jegy (egyébként a síbérletek kegyetlen drágák itt). Ebéd után nyugodtan összeszedtem a cuccaimat, aztán a busszal felmentem a hegyre. Skylar (alias Lakótárs2) kölcsönadta a dolgozói kártyáját, így ingyen volt a síbusz. Mikor legutóbb voltam esti síelésen, akkor ott kb 2órát lehetett csak síelni és csak egy pályán, mondjuk az fényárban úszott. Itt viszont 2-3 felvonó is ment és több pályát megnyitottak. Este már igencsak csípős hideg volt, de 4-6ig tökéletes volt, mert még fent volt a nap. A másik különbség, hogy Ausztriában este csak a profik jönnek, akik aztán mennek, mint az állat. Ellenben itt nem is voltak profik és sok család meg kezdő volt. A bérlet is elég egyedi. Kapsz egy matricát, amit aztán rá kell raknod egy háromszög alakú drótra (lásd fénykép) valami jól látható helyre, mert amikor sorba állsz a felvonóhoz, akkor jönnek a liftes fickók és leolvassák, hogy érvényes-e a jegyed. Hasonló, mint amikor jönnek a BKV ellenőrök a villamoson. Az új lécet hamar megszoktam, azt hiszem lesz még 1-2 kalandban részünk, így édeskettesben. Most először éreztem mióta itt vagyok, hogy megérte 1 napot utazni ide. Igazán ideje volt már egy kis lazításnak :)

 

Lefelé menet már nem volt minden, ilyen csudijó. A busz tömve volt és valami beszari autós miatt kb 15 km/h-val jöttünk lefelé a hegyről. A tervezett 30 percből így 1.5 óra lett, aminek hála lekéstem az utolsó buszt hazafele. Szerencsére még épp volt annyi kraft a telefonomban, hogy felhívjam Skylart vedjem már fel, mert különben itt fagyok meg. Ez volt az a pont amikor elhatároztam, hogy nem érdekel milyet, de venni fogok egy autót. A lényeg: 11/1 síterep kipipálva!

Az első munkanap

A cím tudom, nem túl frappáns, de magáért beszél. Múlt héten ugyan már voltam bent pár órát az irodában, de az első teljes napom ma volt. Már alapból a sok új élmény lefárasztott volna, de adtak feladatokat is nehogy unatkozzak. Ahogy a szép magyar mondás tartja ezek itt nem szarral gurigáznak. 

Reggel egy A4es lap várt az asztalomon, hogy mik a teendőim első nap: papírmunka, naptár készítés alapjai, biztonsági rendszer hozzáférés és kirendeltek mellém egy "mérnök havert". Rögtön utána kezdődött a heti meeting, ahol egyből beosztottak egy új projektbe. Rajtam kívűl hárman vannak még. Ez egy raktár bővítés, de sajnos többet nem árulhatok el, mert üzleti titok :) Kaptam még 1-2 könyvet áttanulmányozásra, aztán ebéd után jött a második meeting is, ahol belevágtunk a közepébe rendesen.

Minden  nagyon durva jól ki van találva. Még szoknom kell majd ezt a magasfokú szervezettséget. Többek közt megtanították, hogyan tudok majd leküldeni a földszintre feladatot a rajzolóknak. Nem mintha eddig bármi is lenne. A legviccesebb az volt, mikor hirtelen nagy sűrgés-forgás támadt a szomszéd asztalnál és kiderült, hogy ingyen süti osztás van. Kör emailben tudatta az irodavezető, hogy siessünk, mert van még 10 csokis keksz, így ösztönözve mindenkit arra, hogy rendszeresen olvassa a céges emaileket. A héten még vár rám 1-2 meeting biztos, plusz lesz építési helyszín látogatás. 2-3 hét múlva jönnek az új irodabútorok, azt hiszem addig nem is nagyon fogják berendezni/felszerelni az "irodámat".

A légkör nagyon laza és vidám. Déltől egyig van ebédszünet mindenkinek, amikor egy kisebb csapat minden nap kártyázik ebben a szünetben. A vesztes megkapja a "piros wc díjat", amit ki kell raknia az asztalára a másnapi játszmáig.

A főnök ma megmutatta az autóját, ami egy Nissan Leaf. Érdemes kicsit utánanézni a neten, milyen autó is ez ( http://www.autonavigator.hu/teszt/nissan_leaf_teszt-9338 ). Kicsit meglepődtem, mert nem erre számítottam. Eldicsekedett vele, hogy napi 70 centből tankolja meg és, hogy milyen szuper mert a pick up-jával ugyanaz $12 lenne. Lelövöm a poént: ez egy teljesen elektromos középkategóriás autó. Érdekes azért, hogy akár Mercit vagy BMW-t is vehetett volna mégsem azt vett (persze ez csak egy kivétel, az amerikaiak 80%-a még mindig víkendház méretű V8-as batárokkal jár).

Beköltöztem

Több napos állandó hirdetés bújás után végre valahára találtam egy helyet ahova betudtam költözni. Elég közel van a munkához és az ára sem vészes. Figyelembe véve, hogy új építésű ház és hogy mennyire felszerelt, kifejezetten jó találat. 2 sráccal és 1 macskával (a neve Ghostface Killah) élek majd egy fedél alatt. Az egyik (26) antropológusnak tanul, a másik (34) meg az IT szektorban dolgozik, bár most épp munkahelyet vált, de ő a tulaj. Ami ritkaságnak számít itt, hogy kifejezetten nagy a belmagasság. A képek majd elmondják a többit :)