Az első pár nap egy új helyen mindig izgalmas, főleg ha munkáról van szó és főleg ha küldföldön. Rá kellett eszmélnem alig, hogy befeztem az egyetemet folytathatom tovább a tanulást. Mondjuk itt legalább minden hasznos amit megtanulok. Nem ismerem de a szabványt, se a mértékegységeket. Ez így kezdésnek elég bíztató. Szerencsére ezzel ők is tisztában vannak és türelmesen állnak hozzá ehhez a szegény K-európai gyerekhez. Szép lassan hozzászokom a környezethez is, bár még nem kaptam meg a kulcsomat az irodához. A legfurább, hogy mindenki olyan kötetlen. Mennek a poénok és mindenkit a keresztnevén szólítanak. "Hey Adam, mi a pálya..."stb. Mondták, hogy ha már fáj a fejem a sok olvasástól az jó, mert akkor optimális az agy kihasználtság :) Szóval még fel kell vennem a ritmust. Első héten megpróbáltak rá rakni olyan feldatokra, amiket "akár egy majom is meg tudna csinálni egy négyjegyű függvénytábla segítségével", hogy hőn szeretett Hegedűs tanárurat idézzem. Rengeteg olyan rész van amihez csak ki kell számolni a terheket és megadni a kiosztást aztán a gyárban méretezik és legyártják a rácsostartókat. Ezt persze nem mondták előre, így volt egy kisebb frász, mikor mondták, hogy itt ez a több száz négyzetméteres tető és akkor számítsam ki a rácsostartókat. Utólag persze már tudtam, hogy pár óra alatt meg van az egész. Jó lesz ez, de a szűkkeresztmetszet szokás szerint megint csak az idő lesz. Egyszerűen nem lesz elég időm, hogy minden információt és tudást magamba szívjak.
Akkor egy pár szót a munka vidám oldaláról. Mindennap dél és 1 között ebédszünet van. Ekkor a legtöbben fekete macskát vagy mit játszanak. Azonban minden csütörtökön tart valaki előadást a többieknek ebben az idősávban, arról amihez a legjobban ért. Ekkor ingyen ebéd jár minden jelenlévőnek :) Ehhez hozzájött, hogy pénteken meglátogatott minket egy kis családi cég Coloradoból, hogy megköszönje a közös munkát. Hoztak nekünk ebédet, miközben a háttérben a projektek képei mentek és kötetlen beszélgetés folyt velük. Ez aztán igazi amerikai ebéd volt. 60 centis szenvicseket harmadoltak fel, de így is akkorák voltak, hogy alig fért a számba. Ehhez voltak még saláták, chipsek, szószók, zöldségek, sütik. Még a munkatársak is el voltak ájulva. Majd kipukkadtam, mikor szóltak, hogy 3tól van a szokásos péntek délutáni szünet. Egyik srácnak most volt a szülinapja, ezért brownie volt vanília fagyival. Én már nem bírtam enni, így visszamentem az asztalomhoz dolgozni. Meg is beszéltük az egyik hapsival, aki most januárban költözött ide Utahba, hogy nem értjük, hogy tudnak ennyit enni ezek.
Szintén csütörtökön kivittek egy építkezés helyszínére, ahol megnézhetem élőben egy olyan szerkezetet, amit előző nap terveztem. Ők ezt nem ellenőrzésnek hívják, mert az olyan ijesztő szó, hanem látogatásnak. Gondolhattam volna, hogy nem csak alulról nézzük meg azt a tetőt. 3 emelet magasan sétálgattunk a trapézlemezeken, amik alatt nincs semmi csak 1.5-2 méterenként egy kereszttartó. Érdekes volt nagyon a helyszín, de rá kellett eszmélnem, hogy kisebb fajta tériszonyban szenvedek. Legközelebb remélem valami alapozást megyünk megvizsgálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése