Moab II: Mesa Verde

Elérkezett mini roadtrip-ünk utolsó napja. Korán reggel keltünk, mert a világért se akartuk volna lekésni a túránkat plusz kb egy óra amíg a bejárattól beérsz a park azon részére, ahol a látnivalók vannak. Maga a park nem egy nagy durranás, főleg hogy idén leégett a nagy része. Egyedüli látványosságok a sziklába épített "paloták", amiket a pueblo (vagy más néven Anasazi) nemzetség tagjai hagytak hátra. Nem mellesleg ez a park az UNESCO Világörökség része és a legnagyobb régészeti terület az USA-ban. Az 1200-as évek környékén több ember élt itt, mint napjainkban. Nem tudják biztosra mért hagyták hátra otthonaikat és vándoroltak tovább mintegy 500 év után, de nagy valószínűséggel a talaj túlzott mértékű művelése kihasználta annak tápanyag tartalékait és emiatt kellett új termőterület után nézniük.

Már nagyon izgatottan vártuk a túra kezdetét, főleg mert a gyülekező pontról rá lehetett látni a "Szikla Palotára", amely a legnagyobb épület itt. Sok mindent megtudtunk az itt élt emberekről, többek között azt is, hogy milyen módszerrel építették ezeket az épületeket. Kősziklákból rakták a falat és kezdetleges maltert használtak azok összeragasztására. Emellett figyeltek a szellőzésre is és 1-2 falat csak szárazon raktak. Az épületeket a földbe süllyesztették és fából készült tetőt eszkábáltak rá. A közepén található létrán lehetett leereszkedni az épületbe. Ezek voltak az ún. "kiva"-k, amik közösségi terek, mondhatni nappalik voltak. A hálószobák az akár 4 emelet magasságot is elérő házakban voltak. Volt egy központi kör alapterületű torony is, de azt nem tudják mi célt szolgálhatott, ahogy a kiva-kat összekötő alagútrendszerről sincs elfogadott szemlélet. Valószínűleg azon keresztül kommunikáltak.

Egy szó, mint száz, nagyon érdekesek voltak az előadások és különleges érzés volt körbejárni ezeket az ősi építményeket és hallani a kultúrájukról. Nagyon örülök, hogy nem hagytuk ki ezt a parkot, megérte eddig elautózni ide. Erről jut eszembe, hogy miután megnéztünk még 1-2 hasonló kolóniát, el kellett indulnunk haza, hátra hagytuk a Vadnyugatot. Az útnak nem kellett volna hosszúnak lennie, de a gyakori útfelújítási munkálatok következtében lezárt 1 sávos útszakaszok igazán nem voltak a segítségünkre. Azért még egész jó időben haza értünk, kipakoltunk majd rögtön utána bepakoltunk, mert másnak reggel vittem ki Orsit a reptérre. A jó hír az, hogy olyan lassan haladok a blog írással, hogy holnap után már vissza is érkezik :)

Moab II: Monument Valley

Kora reggel szedtük a sátorfánkat és tovább álltunk, mert ma is sokat kellett autókáznunk. Moab-től kb. 3-4 órányira délre található Monument Valley, azon a vidéken amit a helyiek csak "4 saroknak hívnak", mivel itt egy szabályos derékszögű sarokban találkozik a 4 állam: Arizona, Colorado, Új-Mexikó és Utah. Én ugye már voltam itt pár hónapja, de most szerencsénkre messze nem volt olyan szél, mint múltkor. Mondhatni egyáltalán, tökéletes tiszta idő volt, rengeteg "toy story" felhővel.

Maga  a park az Navajo területen fekszik, van egy látogatói központ ahonnan körbe lehet nézni, szép a kilátás és a legfontosabb látnivalókat látja az ember. Ha többre vágyunk, akkor lemehetünk egy borzalmas rossz minőségű 17 mérföld hosszú földútra. Eszem ágában sem volt lemenni a saját kocsimmal, mert mire visszaértünk volna, maximum a kormány maradt volna a kezemben, meg az ülés amin ültem. 

Orsi rábeszélt, hogy menjünk el egy terepjárós túrára, ahol egy pickup hátulján visznek körbe. Szerencsére beadtam a derekamat, mert ugyan idegenvezetés nem igazán volt, de elvittek olyan helyekre, ahová csak helyi kísérővel lehet bemenni. Megtudtunk 1-2 érdekes dolgot az indiánokról is. Amíg vártunk az autónkra, addig dumcsiztunk az utazás szervezővel. Megsúgta, hogy csak nekünk csak most ad engedményt, de a többieknek el ne mondjuk. Nekik meg biztos még olcsóbban adta, de nekik is hallgatni kellett :) Mesélte, hogy sokan még mindig itt élnek lent a völgyben nomád körülmények között. Az utóbbi 10 évben kicsit enyhült a szigor, de előtte nagyon szívatta őket a kormány. A legmegdöbbentőbb számomra az volt, hogy le kellett vágatniuk a hosszú hajukat, mert gondolom azt szélsőséges viseletnek ítélték meg.

A túra jó 3 órás volt és elég kietlen helyeken mentünk. Sikerült távolabbi helyeket is megcsodálnunk, ami teljesen más képét mutatta a helynek. Persze itt is vannak kőboltívek. Megmutatták azt a helyet is, ahol annak idején az Oroszlánkirályt forgatták. Nagyon hangulatos kis hely volt.

Miután visszaértünk a látogatói központhoz, már sietnünk kellett, mert ezzel a kis túrával sikerült fel borítanunk a gondosan megtervezett útitervünket. A Colorado-ban található Mesa Verde Nemzeti Park volt a következő állomás. Sajnos itt 6 után bezárják a látnivalókat, plusz korábban is sötétedik, így már csak arra maradt időnk, hogy megvegyük a belépőket és helyet foglaljunk a másnapi ranger vezette túrára.

Moab II: Canyonlands

A mai nap nagy kihívás állt előttünk, meg kellett hódítani egy újabb nemzeti parkot. Fel voltunk készülve, hogy sok lesz a látnivaló és a túra is. Ugyan a hosszabb túrákat elvetettük, így is volt még 1-2 érdekes darab. Hasonlóan a tegnapi naphoz, most is próbáltunk reggel frissek és üdék lenni, mondhatni ez majdnem sikerült is. Késő reggel már fent voltunk a park bejáratánál, a hőség elleni harcot egy újabb fincsi darab segítségével vettük fel. Mindketten beszereztünk 1-1 spéci hajpántot, amiben kristályok vannak, amiket a bevizezel, akkor egész nap hűteni fogja a fejed vagy a nyakad. Kissé szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, de mivel ma is inkább a 40 fokhoz voltunk közelebb, ezért belevágtunk. És órákkal később kiderült, hogy tényleg működik csak a maximális hatás kedvéért néha újra be kell nedvesíteni.

Kora reggeli Moab hangulat

A legtöbb úttal errefelé csak az ilyen járgányok bírkózhatnak meg

Őszintén szólva nem tervezek sokat beszélni a kirándulásról, úgyis a látvány a lényeg arra meg ott vannak a képek. Az egyedüli említésre méltó dolog az volt, amikor elindultunk a messzebbi kilátóponthoz, ami egy "dupla kráter" körül volt, akkor beborult az ég és elkezdett csepegni az eső. Ezzel nem is lett volna gond, csak mikor már jó messze voltunk a kocsitól, akkor már dörgött is az ég. Egy dolog, amit itt Amerikában hamar megtanultunk az az, hogy ne becsüld alá a természet erejét. Otthon hozzá szoktunk, hogy minden kicsi és veszélytelen, így ha azt mondják ne térj le a túraútvonalról, akkor annyira nem izgat, de ha itt azt mondják, akkor mi nem akarjuk kisérteni a sorsot. Újdonsült hitvallásunkhoz híven, már tudtuk, hogy ha vihar van, akkor ott villámlás is lesz, és ha egy olyan tájon vagyunk, ahol egy fa sincs, akkor nagy valószínűséggel minket kap el a villám. Vissza is fordultunk, amikor is hirtelen akkorát reccsent az ég, mintha mögöttem csapott volna valamibe bele a villám. Szaladtunk is vissza a kocsihoz izibe, de szerencsére még pont a vihar előtt elértük az automobilt. A kanyonok egyik sajátossága, hogy olyan egyedi akusztikájuk van, ami előszeretettel erősíti fel a benne keletkező hangokat - lásd a korábbi égszakadás, földindulást.

Canyonlands Nemzeti Park bejáratánál

Canyonlands Nemzeti Park bejáratánál

Első túránk az azték kunyhóig

AZ azték kunyhó...

A nagy bálna

A kettős kráter

A szikllába vésett lépcsők mögött kacsingat már a szürke felhő

Juliska elszórt kőmorzsái segítettek a helyes úton maradni (a legtöbb helyen csak a töredéke volt)

A kettős kráter közelebbről

Az eső azért is szúrt ki velünk, mert a borult égtől nem láttuk a messzi kanyonokat. Habár így is különleges látványban lehetett részünk. Gyorsan átszerveztük a programunkat és fordított irányba kezdtük megnézni a látványosságokat. 

Már látjuk, hogy nem látjuk a kanyon túlpartját

Az eső csakis a Colorado folyó mentét öntözi

Háttérben a Canyonlands-i Long arch

Még a végére tartogattuk a legnagyobb durranást (mármint én ezt vártam a legjobban). Ehhez át kellett hajtanunk a nemzeti parkból a szomszédos állami parkba (ezek általában kevésbé fontosak/látványosak). A Dead Horse Point arról kapta a nevét, hogy mintegy 100 éve itt még mustangok rohangáltak, aztán jöttek a nagy okos cowboyok és lezárták a földnyelvről kivezető egyetlen utat, hogy körbekerítsék a vadlovakat. Amelyikre igényt tartottak azokat elvitték magukkal a többit meg ott hagyták. Mire visszamentek a maradékért addigra szegény szerencsétlen lovak vagy szomjan haltak vagy inkább a mélybe vetették magukat. A sok rohadék megérdemelte volna, hogy őket zárják be oda. Érdekes módon az ilyen és ehhez hasonló "legendákról" keveset hallani, mindig csak azokról a gonosz rézbőrű indiánokról szól a fáma. Ha mégis valamit bevallani kényszerülnek akkor vagy úgy írják le, hogy a "korai európai hódítók" voltak - tehát ők maguk - vagy az egész csak egy legenda, szóbeszéd...

Úton a Dead Horse Canyon felé

A Dead Horse Canyon

Ettől függetlenül a látvány magáért beszél, nevezhetnénk akár Colorado-kanyarnak is, de szerintem ez nem lenne méltó hozzá, így maradjunk csak az eredeti elnevezésénél. Szokták ezeket még patkó kanyonoknak is hívni.

Ebben a parkban amúgy, semmi más látnivaló nem volt és túrák se, így miután eleget tátottuk a szánkat, jobbnak láttuk visszaindulni a városba és felkészülni a holnapi napra. Ebben nagy segítségünkre volt a helyiek által ajánlott mexikói étterem :)

Még egy kis Moab

Még egy kis Moab