Moab II: Canyonlands

A mai nap nagy kihívás állt előttünk, meg kellett hódítani egy újabb nemzeti parkot. Fel voltunk készülve, hogy sok lesz a látnivaló és a túra is. Ugyan a hosszabb túrákat elvetettük, így is volt még 1-2 érdekes darab. Hasonlóan a tegnapi naphoz, most is próbáltunk reggel frissek és üdék lenni, mondhatni ez majdnem sikerült is. Késő reggel már fent voltunk a park bejáratánál, a hőség elleni harcot egy újabb fincsi darab segítségével vettük fel. Mindketten beszereztünk 1-1 spéci hajpántot, amiben kristályok vannak, amiket a bevizezel, akkor egész nap hűteni fogja a fejed vagy a nyakad. Kissé szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, de mivel ma is inkább a 40 fokhoz voltunk közelebb, ezért belevágtunk. És órákkal később kiderült, hogy tényleg működik csak a maximális hatás kedvéért néha újra be kell nedvesíteni.

Kora reggeli Moab hangulat

A legtöbb úttal errefelé csak az ilyen járgányok bírkózhatnak meg

Őszintén szólva nem tervezek sokat beszélni a kirándulásról, úgyis a látvány a lényeg arra meg ott vannak a képek. Az egyedüli említésre méltó dolog az volt, amikor elindultunk a messzebbi kilátóponthoz, ami egy "dupla kráter" körül volt, akkor beborult az ég és elkezdett csepegni az eső. Ezzel nem is lett volna gond, csak mikor már jó messze voltunk a kocsitól, akkor már dörgött is az ég. Egy dolog, amit itt Amerikában hamar megtanultunk az az, hogy ne becsüld alá a természet erejét. Otthon hozzá szoktunk, hogy minden kicsi és veszélytelen, így ha azt mondják ne térj le a túraútvonalról, akkor annyira nem izgat, de ha itt azt mondják, akkor mi nem akarjuk kisérteni a sorsot. Újdonsült hitvallásunkhoz híven, már tudtuk, hogy ha vihar van, akkor ott villámlás is lesz, és ha egy olyan tájon vagyunk, ahol egy fa sincs, akkor nagy valószínűséggel minket kap el a villám. Vissza is fordultunk, amikor is hirtelen akkorát reccsent az ég, mintha mögöttem csapott volna valamibe bele a villám. Szaladtunk is vissza a kocsihoz izibe, de szerencsére még pont a vihar előtt elértük az automobilt. A kanyonok egyik sajátossága, hogy olyan egyedi akusztikájuk van, ami előszeretettel erősíti fel a benne keletkező hangokat - lásd a korábbi égszakadás, földindulást.

Canyonlands Nemzeti Park bejáratánál

Canyonlands Nemzeti Park bejáratánál

Első túránk az azték kunyhóig

AZ azték kunyhó...

A nagy bálna

A kettős kráter

A szikllába vésett lépcsők mögött kacsingat már a szürke felhő

Juliska elszórt kőmorzsái segítettek a helyes úton maradni (a legtöbb helyen csak a töredéke volt)

A kettős kráter közelebbről

Az eső azért is szúrt ki velünk, mert a borult égtől nem láttuk a messzi kanyonokat. Habár így is különleges látványban lehetett részünk. Gyorsan átszerveztük a programunkat és fordított irányba kezdtük megnézni a látványosságokat. 

Már látjuk, hogy nem látjuk a kanyon túlpartját

Az eső csakis a Colorado folyó mentét öntözi

Háttérben a Canyonlands-i Long arch

Még a végére tartogattuk a legnagyobb durranást (mármint én ezt vártam a legjobban). Ehhez át kellett hajtanunk a nemzeti parkból a szomszédos állami parkba (ezek általában kevésbé fontosak/látványosak). A Dead Horse Point arról kapta a nevét, hogy mintegy 100 éve itt még mustangok rohangáltak, aztán jöttek a nagy okos cowboyok és lezárták a földnyelvről kivezető egyetlen utat, hogy körbekerítsék a vadlovakat. Amelyikre igényt tartottak azokat elvitték magukkal a többit meg ott hagyták. Mire visszamentek a maradékért addigra szegény szerencsétlen lovak vagy szomjan haltak vagy inkább a mélybe vetették magukat. A sok rohadék megérdemelte volna, hogy őket zárják be oda. Érdekes módon az ilyen és ehhez hasonló "legendákról" keveset hallani, mindig csak azokról a gonosz rézbőrű indiánokról szól a fáma. Ha mégis valamit bevallani kényszerülnek akkor vagy úgy írják le, hogy a "korai európai hódítók" voltak - tehát ők maguk - vagy az egész csak egy legenda, szóbeszéd...

Úton a Dead Horse Canyon felé

A Dead Horse Canyon

Ettől függetlenül a látvány magáért beszél, nevezhetnénk akár Colorado-kanyarnak is, de szerintem ez nem lenne méltó hozzá, így maradjunk csak az eredeti elnevezésénél. Szokták ezeket még patkó kanyonoknak is hívni.

Ebben a parkban amúgy, semmi más látnivaló nem volt és túrák se, így miután eleget tátottuk a szánkat, jobbnak láttuk visszaindulni a városba és felkészülni a holnapi napra. Ebben nagy segítségünkre volt a helyiek által ajánlott mexikói étterem :)

Még egy kis Moab

Még egy kis Moab