Moab II: Mesa Verde

Elérkezett mini roadtrip-ünk utolsó napja. Korán reggel keltünk, mert a világért se akartuk volna lekésni a túránkat plusz kb egy óra amíg a bejárattól beérsz a park azon részére, ahol a látnivalók vannak. Maga a park nem egy nagy durranás, főleg hogy idén leégett a nagy része. Egyedüli látványosságok a sziklába épített "paloták", amiket a pueblo (vagy más néven Anasazi) nemzetség tagjai hagytak hátra. Nem mellesleg ez a park az UNESCO Világörökség része és a legnagyobb régészeti terület az USA-ban. Az 1200-as évek környékén több ember élt itt, mint napjainkban. Nem tudják biztosra mért hagyták hátra otthonaikat és vándoroltak tovább mintegy 500 év után, de nagy valószínűséggel a talaj túlzott mértékű művelése kihasználta annak tápanyag tartalékait és emiatt kellett új termőterület után nézniük.

Már nagyon izgatottan vártuk a túra kezdetét, főleg mert a gyülekező pontról rá lehetett látni a "Szikla Palotára", amely a legnagyobb épület itt. Sok mindent megtudtunk az itt élt emberekről, többek között azt is, hogy milyen módszerrel építették ezeket az épületeket. Kősziklákból rakták a falat és kezdetleges maltert használtak azok összeragasztására. Emellett figyeltek a szellőzésre is és 1-2 falat csak szárazon raktak. Az épületeket a földbe süllyesztették és fából készült tetőt eszkábáltak rá. A közepén található létrán lehetett leereszkedni az épületbe. Ezek voltak az ún. "kiva"-k, amik közösségi terek, mondhatni nappalik voltak. A hálószobák az akár 4 emelet magasságot is elérő házakban voltak. Volt egy központi kör alapterületű torony is, de azt nem tudják mi célt szolgálhatott, ahogy a kiva-kat összekötő alagútrendszerről sincs elfogadott szemlélet. Valószínűleg azon keresztül kommunikáltak.

Egy szó, mint száz, nagyon érdekesek voltak az előadások és különleges érzés volt körbejárni ezeket az ősi építményeket és hallani a kultúrájukról. Nagyon örülök, hogy nem hagytuk ki ezt a parkot, megérte eddig elautózni ide. Erről jut eszembe, hogy miután megnéztünk még 1-2 hasonló kolóniát, el kellett indulnunk haza, hátra hagytuk a Vadnyugatot. Az útnak nem kellett volna hosszúnak lennie, de a gyakori útfelújítási munkálatok következtében lezárt 1 sávos útszakaszok igazán nem voltak a segítségünkre. Azért még egész jó időben haza értünk, kipakoltunk majd rögtön utána bepakoltunk, mert másnak reggel vittem ki Orsit a reptérre. A jó hír az, hogy olyan lassan haladok a blog írással, hogy holnap után már vissza is érkezik :)