Elérkeztünk hosszú utunk utolsó államához, Texashoz. Ahogy a mottójuk is mondja "Texasban minden nagyobb". Mindenesetre ez a legnagyobb állam és az emberek is nagyobbak :) Itt láttunk először igazán túlsúlyos családokat, például a 10 éves gyerek alig bírt járni. Először persze csak kis porfészkeken mentünk keresztül, ahol a posta ebédidőben bezár. Viszont láttunk az út mellett olajkutakat. A Dallasba vezető úton felborított egy kamiont a szél, emaitt óriási dugó alakult ki az autópályán és nagyjából 2 órát kellett kerülnünk. Itt kell megjegyeznem, hogy mióta elhagytuk Nevadat végig hatalmas oldalszéllel kellett küzdeni az autópályákon, néhol olyan volt mintha vitroláztunk volna. A navigátorunk kitünő képességeit mutatja, hogy pont a baleset utáni szakaszon találtunk vissza az autópályára, így amikor felhajtottunk rá nem volt rajta senki, mert mindenki a 200 méterrel mögöttünk lévő dugóban volt beszorulva. Sajnos így is késő este értünk csak Dallasba, de legalább láttuk a várost esti fényében.
Másnap reggel azzal kezdtük, hogy meglátogattuk a Ewing családot a Southfork Ranch-en. Eleinte kicsit szkeptikus voltam ezzel a programmal kapcsolatban, de igazából Dallas számomra annyira semmilyen volt, hogy ez tetszett itt a legjobban. Természetesen volt itt egy óriási ajándék bolt meg egy kisebb tárlat a régi és az új sorozatról. Egy traktor vontatta utánfutón elvittek a házhoz. Meglepő módon egy az egyben úgy néz ki, mint a filmben. Nagyon tetszett, egyszerű kis ház volt. Egyántalán nem hatalmas, az alapterülete kb 160 m2. A trükk az, hogy sosem forgattak a belsejében, a belső felvételeket egy 1600m2-es kalifornia studióban veszik fel. Az átverés pedig az, hogy most az épület belseje úgy van berendezve, ahogy azt egy belsőépítész elképzelte. Ennyi erővel otthon is nyithatnék egy Ewing rezidenciát és berendezem úgy, ahogy én gondolom. Szürkemarhával meg matyóhímzéses párnákkal, esetleg spárhelttel a konyhában. Azért nem mondom, hogy rossz volt, kicsit inkább egy '80-as évekbeli lakberendezési kiállításra hasonlított. Körbejártuk az épületet, meg a birtokot. A pajtában láttunk akkora bikát, mint egy autó meg teheneket és kisborjút. Nem igazán értek hozzá, de az a sejtésem, hogy ezek az igazi texasi hosszúszarvú fajtából valók voltak. Persze volt 1-2 ló is mutatóba. A stáb augusztusban jön vissza forgatni az újabb évadot.
Délután elmentünk a belvárosba, ami nagyon kihalt volt. Láttuk a helyi villamost, meg sétálhattunk a főutcán. A régi bírósági épületen és a Kennedy emlékművőn kívűl nem sok minden volt itt. Megnéztük a helyszínt, ahol lelőtték JFK-t aztán útnak indultunk Austinnak.
Na Austin az már sokkal érdekesebb volt! Nagyon párás a levegő, emiatt sok a zöld. Rengetegen futnak, bicikliznek, kutyát sétáltatnak (ennyi kutyát még nem láttam Amerikában, mint itt). Nagy parkok vannak, ahol összegyűlnek az emberek. Minden második sarkon van egy bicikli bolt. A város több dologról híres: ez Texas állam fővárosa, híres a zenei élet és a helyi egyetem elég jónak számít. Valószínűleg emiatt sok a hipszter és a szórakozóhely. Ilyenkor kicsit olyan, mintha egy nap ZP lenne az egész város. Első este be is mentünk a belvárosba meglátogattunk egy szeszes italokat árusító vendéglátó egységet, majd hazamentünk. Vasárnap már városnézés volt a program. Egyedül a főutca és a Capitolium említésre méltó látványosság. A város hangulata könnyen magával ragadja az embert, mindenki nagyon laza. Kevés a gyorskajálda, helyette organikus alapanyagból készült szendvicseket, leveseket és turmixot lehet sok helyen venni. Azt is mondhatnánk, hogy elvont a város, de jó értelemben. Estére visszamentünk a szállásra, ami szintén megér egy mesét. A srác a saját jázából alakított ki egy hostelt, ahole gyütt lakik és bulizik a vendégeivel. Rendes volt, de nekünk kicsit sok volt, nem is tudtuk eldönteni, hogy homár a srác vagy sem :) A tervezett záróbuli elmaradt, mert eltököltük az időt és elment az utolsó busz, a rendelt taxi meg sosem bukkant fel. Hétfőn már nem volt semmire idő, késői reggeli után siettünk a reptérre, hogy visszaadjuk a kocsinkat, persze, hogy most tévedtünk el először, de így is bőven odaértünk. Együtt becsekkoltunk és a váróban szépen megvártuk, amíg indult mindenkinek a gépe. Én elég szerencsés voltam, met másodiknak ment az enyém, így nem kellett sokat várnom és hamar hazaértem.
Nagyjából ennyi lett volt a mi kis Roadtrip-ünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése