Hosszú szervezés és várakozás után június elején végre Orsi megérkezett, így a SLC-i magyarok száma 200%-os növekedést mutatott előző az időszakhoz képest. Péntek délután rögtön munkából mentem érte ki a reptérre. Izgatottan vártuk a nagy találkozást, bár kétségkívül nekem volt könnyebb, mert amíg ő utazott addig én megvacsoráztam, aludtam és ledolgoztam egy teljes napot. Magyarország messze van, na :) Tapasztalatból tudom, hogy az első pár nap igencsak meghökkentő tud itt lenni. A rendhagyó eseményhez rendhagyó bejegyzés dukál, úgyhogy át is adom a szót neki, hogy mesélje el ő a saját szavaival milyen volt az első nap a mormonok földjén...
Nem is telhetett volna jobban az első napom az Új Világban! :)
Miután leszálltam a repülőről nagyon izgatottan közlekedtem a folyosókon, bízva abban hogy a következő sarkon befordulva ott találom magam, ahova a kísérőket is beengedik. Aztán megláttam azt a mozgólépcsőt, amelyiknek az aljában a sok ember állt, köztük a szakállás fiatalember, akinek a kezében a Ms. Fekete tábla lengedezett :)
Miután összeszedtük a bőröndjeimet (mert végül mégiscsak kettővel érkeztem én is, hiszen ha maradok januárig akkor el kell egy két holmi) és mentünk is a járgányhoz. Nagyon meleg volt... Feltehetően a megelőző 20 óra non-stop légkondi sem segített, de első nap elviselhetetlennek éreztem a meleget. Aztán megismerkedtem a szuper autónkkal :) - itt hozzá kell tennem hogy annyira egyformák ezek az amerikai szürke szedánok, hogy az első egy hétben nem egyszer fordult velem elő, hogy egy másik autó kilincsét fogtam meg, hogy akkor pattanjunk be. Nagy aranyos kis autó szép nagy csomagtartóval, csak szegényből kifelejtették a központi zárat - ez megint egy olyan rész amit az első két hétben nehezen sikerült megszokni, folyton elfelejtettem az ajtónál elfordítani a zárat, de Ádám szerencsére a mai napig mindig készen áll emlékeztetni rá! :)
Az első út, a reptértől a házunkig - ami érintette Ádám munkahelyét is - nagyon szokatlan volt. Elsőre amellett, hogy melegnek éreztem a helyet elég kopárnak is tűnt. Ezen nem segítettek a 6-7 sávos utak, a fasorok hiánya és 1-2 szintes épületek sem. Aztán mikor az orromon túl jutottam, észrevettem hogy a háttérben majdnem bármerre nézek hatalmas gyönyörű hegyek tornyosulnak! :) Ez volt az a pont ami után 5 percente eszembe jutott: TE JÓ ÉG, ITT VAGYOK! MEGÉRKEZTEM! :)
A szobánk nagyon aranyos és pont, vagy inkább éppen elég kettőnknek :) A két bőröndömet nem tudtam a szobában kinyitni, ezért Ádám javaslatára a kipakolás erejére igénybe vettük a szomszédos lakatlan szobát. Ezzel sikerült jól ráijeszteni Taylor-ra (a tulajra), hogy már egyből azt a szobát is birtokunkba vesszük extra fizetség nélkül :D De hamar eloszlattuk a kételyeit. Egy két gardrób-kiegészítő után már kényelmesen be is rendeztük a szekrényszobácskánkat.
Este kicsit vacakolt a gyomrom, de 1-2 óra múlva már készen álltam Ádám kora-esti meglepetésére: elmentünk vacsorázni egy igazi amerikai étterembe. :) Kis hezitálás után döntöttünk: Ádám egy hamburger én pedig egy sajtos-brokkolis leves és rukkolás-szőlős-márványsajtos (és még ki tudja mi volt benne) saláta mellett döntöttem. Csakhogy a rendelést nem a pincérnek kellett leadni - mert ilyen beosztásban senki nem dolgozik ebben az étteremben - hanem az asztal melletti telefonon keresztül egyenesen a konyhának. Az étel elkészültét telefoncsengés jelezte. Várakozáson felüli volt a kulináris élmény mindkettőnk számára! Immáron jóllakottan térhettünk nyugovóra (ami nekem nem tartott sokáig, hajnal 3-kor keltem :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése