Már négy évvel ezelőtt is gondolkodtunk azon, hogy megnézzünk egy baseball meccset, de valahogy sose kerültünk igazán abba a hangulatba. Valószínűleg az is hozzájárult, hogy Cape Cod-on nagyon fapados minden pálya és csak a falu nagyjai játszanak. Ez jól is hangozhatna, de az is velejár hogy igen ritkán járnak sikerrel az ütőjátékosok = uncsi.
Bezzeg itt a nagy Salt Lake City-ben ... Neem, egyrészt nincs viszonyítási alapunk, másrészt itt sem ütnek jól túl sűrűn a játékosok, mentségükre szóljon: a Bees másodosztályú csapat. Viszont nagy csili-vili stadion az van! Bár teltházat még nem sűrűn láthatott szegény.
Ezúttal a stadion is csábító volt, kíváncsiak voltunk a nagy baseball kultuszra, a szokásaik, a játékra és nem utolsósorban a Bees-re.
Szerda este 19:00-tól csapott össze a két vérmes csapat :) A Salt Lake City Bees (méhecskék) és az Iowa Cubs (bocsok). A jegyeket előre megvettük, neten kifizettük és nem kértünk a feláras házhoz szállításból, inkább a helyszínen vettük át. No már ez is más volt mint bármilyen eddigi jegyátvétel. A kapunál állt egy bácsi egy kicsit nagyobb méretű számológépnek megfelelő szerkezettel a kezében és lehúzta rajta a bankkártyát, majd a kis szerkezet egyből kinyomtatta a bácsi kezébe a jegyünket. Bementünk és a stadionban elég sokan voltak (a lelátók mégis jó ha félig megteltek). A helyünket nem találtuk meg könnyedén, de aztán megértettük a számozási logikájukat.
Pontban hét órakor kezdődött a himnusz. Mint ahogy a tévében látni szoktuk: kisegér hangú kisfiú haptákba állva énekelget (hatásos!) és mindenki más jobbkezével a szíve felett sóbálvánnyá merevedik (azért tanulhatnánk belőle, ezt legalább komolyan veszik). De még annyira, hogy páran nekünk is jöttek volna ha nem állunk meg (lévén mi nem éreztünk bizsergő hazafias indulatokat nem is tettük a kezünket a szívünk, de meg sem álltunk). Hamar jobb belátásra tértünk és a kisegérhangú kisfiú második szólamát már mi is egy helyben hallgattuk tovább.
Utána éljenzés, mindenki örül, itt vártuk mi a nagy bummot - a kezdést, de hát itt még sincs kezdőrúgás, csupán rövid helyezkedés után kicsit lagymatagon kezdődött a meccs. A szabályokkal nem nagyon voltunk tisztában, de az egyértelmű volt, hogy az első 10 perc utáni 0-0 és ütésmentes időszak nem minősül nagy teljesítménynek. Aztán hozzászoktunk a tempóhoz és egy sör mellett és 1 óra után már a szabályokkal is kezdtünk barátkozni. Persze mikor már azt hittük mindent értünk, akkor mindig történt valami számunkra megmagyarázhatatlan :) Csak azt nem értettük miért van olyan sok embernél hatalmas baseball kesztyű... Hát hamar kiderült, az eltévedt labdákra vadásztak a kesztyűsök, melyek még a rossz ütés ellenére is olyan tempóval száguldanak a közönség felé, hogy azt nem csak lehetetlen szabad kézzel elkapni, de akár még veszélyes is lehet.
Mivel a játék során megállás nincs (a két csapat felváltva üt és dob így egyszerre minden csapatnak csak a fele van szolgálatban, másik pihen) ám akár 4 óráig is eltarthat ezért időnként mindenki feláll és az izgulással elégetett kalóriáit igyekszik pótolni, esetleg tartalékot is felhalmozni. Hát ha már baseball meccsen voltunk, akkor mi is amerikaiak módjára akartunk szórakozni: lementünk a büfébe. A szerdai nap örömére 1 hot dog összesen $1-ba került. Nem hagyhattuk ki az ajánlatot! Hát magában nem volt finom, de elég sok salátát meg mindenfélét tettünk a virslike mellé, végül egészen jó fogás volt. Más nem tudott betelni az ajánlattal és jóformán hot-dog Bábeltoronnyal tért vissza a helyére, de ez azért várható volt.
Nagyon jó helyen ültünk és meglepetésünkre a naplemente után a lámpák még világosabbá tették a pályát mint mielőtt érkeztünk. Folyton voltak jó ütések, de olyan intervallumonként, hogy 1-2 séta is belefért. Körbesétáltuk a pályát, ami azért érdekes mert egyik fele épített lelátóval van ellátva a másikon pedig egy kis park kapott helyett, piknikpontokkal, grillezőhelyekkel, játszótérrel lelátó dombbal és a nagy-nagy kivetítővel. Itt a gyerekek mindenfélét játszanak/alszanak/kiabálnak/táncolnak a lényeg: senkit sem zavarnak. Még egy kis-vonat is szórakoztatja őket naplementééig.
A másik nagy szórakoztató a kabal-méhecske. Nagyon cuki volt a jelmeze és elég lelkesnek tűnt, mindenki vele szeretett volna képet csinálni. Volt hogy az öltözők tetején bohóckodva szórakoztatta a közönséget.
Fél 10, 10 fele már nagyon jól ment a csapatunknak, volt hogy egy körben 3 hazafutást is sikerült kiharcolniuk és az ellenfél csapat próbálkozásait is nagy aránnyal hiúsították meg. Egy dolgot még most sem értünk: hogy miért lett hirtelen vége a játéknak??? (A pontjelző tábla szerint egy meccs 10 körből áll és a 8. végén váratlanul mindenki örülni kezdett, és elindultak hazafele.) A csapatunk nyert, szóval mi sem voltunk elégedetlenek, csupán meglepettek. Annak ellenére, hogy kicsit több mint három órás volt a meccs, a sok újdonsággal együtt élvezhető volt! Hazafele megegyeztünk: Végre csináltunk valami ízig-vérig amerikait! :)
A baseballt más csapatjátékokkal ellentétben nem időre játsszák. A mérkőzések kilenc, döntetlen esetén több játékrészből, inningből állnak. Átlagosan egy mérkőzés 2,5-3 óráig tart.
VálaszTörlésEgy inning akkor befejezett, ha mindkét csapat játszott védőként és támadóként is (a vendégcsapat előbb kerül az ütéshez, mint a hazai csapat). Egy szokványos játék kilenc inningből áll, de néhány liga (például Amerikában a középiskolai baseball) csak hetet játszik le. Az utolsó inning végére a több pontot szerzett csapat nyer. Ha a hazai csapat vezet a nyolc és feledik inningben, akkor ők a győztesek, és az utolsó fél inninget nem játsszák le.
Tehát vezetett a csapatotok a 8-ban, és ezért ők nyertek! :)
VálaszTörlés