San Francisco 4. egyben utolsó nap

Vasárnap korán keltünk, olyannyira hogy a kedvenc kis pékségünkben az első öt kuncsaft között lehettünk. Korábbi kulináris élményeink tapasztalata miatt már nem tartott el jópár percig a nagy döntés meghozatala: mit együnk reggelire? A hosszú útra és a szürke másnapra is gondolva egy szép nagy szendvicset, egy croc monsieur-t (isteni francia melegszendvics) némi dán vaniliás korong és egy trükkös kenyeret rendeltünk a kakaónk és kapucsínónk mellé, lestek a kis pincér lányok, hogy eszik meg ennyi mindent a két kis idegen :) Főleg, hogy még vettünk kenyeret is, amit hazahoztunk!

Szép nyugisan, minden ízt kiélvezve fogyasztottuk el a reggelit, elcsomagoltuk az útravalót, majd indultunk a lassan porosodó kisautónkhoz. 

Békés vasárnap reggel az utcánkban

La Boulage, Hayes Street - San Francisco

Egy kis hagyomány (túloldalon tűzoltó)

Búcsú a dimbes-dombos, varázslatos ám kissé ködös San Francisco-tól

Háromnapi magányt követően lendületesen vitt minket a kis Kia egészen a Művészetek Palotájáig. Csak rám hatott a különleges, nehezen megfejthető mégis magával-ragadó hely az újdonság erejével. A kertben sétálva rájöhettünk, hogy a képeken látható furcsa építmény "csupán" az amúgy jellegtelen épület - melyben helyet kap maga az intézmény - kertjének dísze. Rövid gondolkodás után valószínűleg minden valamire való tájépítész észrevette volna a párhuzamot - nevezhetjük ez esetben előképnek. Az Angliából elterjedt és idővel egész Európát meghódító tájképi kertkultúra "kötelező" eleme a monopteros - oszlopos nyitott körtemplom. Ezen amúgy már 18. században is historizáló görög építmények a hatalmas léptékű kertekben megbújtak, messzi távlatokat megnyitó látványtengelyek helyezték csupán a figyelem középpontjába. Ez esetben a sejtetés elmarad a megfogalmazás kissé profánabb az üzenet sokkal egyértelműbb, ugyanis a megszokott körtemplom mérete zavarba ejtően szokatlan, a szokásos 3-4 méteres magasság tízszerese nehezedik kicsit rá az amúgy arányaiban nem túl nagy, - de mint minden tájképi kert - tóval rendelkező kertre. Csak hogy érezzük a GIGA-MEGA kultusz sokkoló hatását (ami itt már kezd megszokottá válni) közlünk egy nem saját képet is az előképről, egy angol tájképi kertről. 

Mindezek ellenére, kettő-hat hónap elteltével megszokva "ha már lemásoljuk legyen tízszer nagyobb és mondjuk betonból" életérzést, kifejezetten élveztük az itt tett sétát. Feltehetően érezve a túlléptékezett épület nehézkességét hatalmas levelű és/vagy virágú növényekkel vették körül a monopterost, létrehozva egy különleges Alíz csodaországban hangulatot. Elég a szóból (már késő - a szerk.), visszafogom magam, a többit elmesélik helyettem a képek!

Miután az édes kis indiai turisták készítettek rólunk közös képet a gigásszal, visszatértünk az ismét magára hagyott kis Kiához és meg sem álltunk egészen a nevadai nagy semmiig. Tartottunk ettől a szakasztól, bíztunk benne hogy ezúttal a hatalmas szelek elkerülnek minket és nem kekeckednek ismét a szélvédőnkkel. Kisebb forgószelet ökörszekérrel ugyan láttunk, de olyan sebesen tartottunk a magas Utah felé, hogy nem érhetett minket utol :)

Viszlát San Francisco!

Az út érdekessége sajnos exponálisan csökkent. Míg a Golden Gate hídon áthaladva tátottuk a szánkat, csodálkoztunk egészen Sacramento-ig addig Utah felé egyre veszített a táj a változatosságából. Ha egy szóval kéne definiálni a 12 órás utat ez lenne: MONOTON. Az út végét már szójátékoktól is kifogyva tettük meg. Egy ilyen hosszú autóút után jogosan merülhet fel a kérdés bárkiben: Megérte? hát gondolkodás nélkül válaszolhatjuk: MEG HÁT!!!