San Francisco 3. nap

Szombati napra talán kevésbé nevezetes látványosságokat terveztünk be, inkább a város belső területein tettünk nagyobb sétákat. Elsőkét a szállásunktól 3 percre található Painted Ladies-t néztük meg. Ezek a neves, egységes kis épületek pasztell színekben pompáznak és még a reggeli órákban is sok japán turistát vonzzanak. Mi csak azt nem értettük, hogy miért pont ezeket nevezték ki A Painted Ladies-nek. Mindenfele amerre jártunk a városban, és amerre laktunk legalább ilyen szép, bájos házak sorakoztak. Lehet hogy az egy napra érkező turisták kedvéért ezt kiragadták, egy ponttal jelölték a térképen: tessék, itt is állj meg egy fotóra, mert ha a városban sétálgatsz ilyeneket láthatsz. 

A házacskák egy hatalmas ciprusokkal teli parkra néznek, melyben erőszeretettel sétálgatnak, játszanak a jól nevelt kutyusok. A reggeli bemelegítő után lesétáltunk a dombról és jól bereggeliztünk. A rég nem érzett finom péksütemények ízével még mindig nem tudtunk betelni. A pékséggel szembeni megállóban felpattantunk egy buszra és meg sem álltunk a hippi-negyedig. Nagyon jól szórakoztunk itt is. Az épületek, mint az emberek is egyre bohókásabbak voltak és bármerre néztünk fura boltokkal találkoztunk. Ádám ki is szúrt nekem egy szép hippiruhát az egyik kirakatban amit nem is tudtunk otthagyni. Azért nem céltalanul bolyongtunk ezen a környéken - bár bevallom itt stílusos lett volna - a Golden Gate Park felé tartottunk. 

Ezt nem mind egyedül pusztítottam el!

A Golden Gate park elejére még rátelepedett a hippi hangulat/hippisereg, de itt már nem volt olyan szórakoztató. 
Pár szóban a parkról: Formáját és elhelyezkedését is tekintve kapásból a Central Park-ot juttatja eszünkbe, viszont míg a New Yorki park 800 hektár addig a San Francisco-i 1000. Egyszóval hatalmas. Három oldalról városi szövetbe ágyazódik - akár csak a CP - viszont negyedik oldalát csak egy út választja el az óceántól. Szintén hasonlóság, hogy múzeumok is helyet kapnak itt (de Young művészeti múzeum, Californiai Tudoményos múzeum), az állatkert helyett viszont egy botanikus kert áll itt, viszont a tó szintén közös elem. A turisták számára a parknak csupán a keleti oldala lehet érdekes, nagy részét a helyi lakosok élvezhetik inkább, ez a terület rekreációs zöldfelületekben, sportpályákban (lovaspálya, golfpálya, baseballpályák) és játszóterekben gazdag. Mielőtt elfelejteném, egy fantasztikus japán kert is található a parkban. 

A japánkert bejárata is egyből hangulatba hozott minket, lelassultunk ahogy kell :) 1894-ben világkiállításnak adott helyet San Francisco. A neves alkalomból számos kultúrát bemutató kerteket hoztak létre a Golden Gate Parkban, ahol a kertkultúrán túl az egyes rasszok minta családjait is bemutatták. - Itt hazai párhuzamot tudnék vonni, ugyanis 1885-ben mi is kiállításra készültünk a Városligetben, méghozzá Iparműkiállításra. Kertek helyett épületekkel raktuk tele a parkot. Ekkor épült a Vajdahunyad vára is, melyet közkívánatra nem bontottak el, megerősítették és máig is áll. - A japán kert akkora népszerűségnek örvendett, hogy mai napig megőrizték. El mondhatjuk már, hogy két több mint 100 éves, japán művészek által tervezett kertben is jártunk, de Japánban még nem.

Ahogy az a nagy könyvben meg van írva, minden kis elemmel rendelkezett a kert: a kőlámpás, tradicionális kút, torony épület, teaház, sziklák, szárazkert, A NÖVÉNYEK, kapuk stb - stb mindezt magával ragadó kompozícióban. Egyetlen dolog volt, ami néha kizökkentett a zen kert megnyugtató hangulatából minket, a rengeteg ember. Tradícionálisan erre nem lenne semmi szükség, de el lehet viselni. Ha már itt jártunk betértünk a teaházba is és megkóstoltuk két igazi japán zöld teát. Észre sem vettük, hogy az amúgy igen kicsi kertben több, mint két órát töltöttünk el sétálgatva és teázva. 

Mivel a Golden Gate Park Nyugati oldala már nem tartogatott nagy meglepetéseket számunkra, buszra szálltunk és elmentünk az Ocean Beach-ig. Hideg volt, köd és fújt a szél. Gyorsan megnéztük a Golden Gate Park búcsút intő malomját és ismét buszra szálltunk egy újabb óceánparti parkot megcélozva. Át kellett szállnunk időközben egy másik buszra, míg arra várakoztunk észrevettük hogy a különböző idegen nációk negyedei alkotnak itt egy furcsa kavalkádot. Kicsit sétálgattunk itt, majd egy lengyel hentes boltba botlottunk. Bementünk és vettünk egyből egy rúd kolbászt és hozzá savanyú káposztát. Ha nem is pont az otthoniak, de rég nem érzett ízek voltak ezek. Szép lassan a buszunk is megérkezett ami egészen a végállomásig, a Lincoln Parkig vitt minket. 
Minden bizonnyal nem találtuk meg a rendes lejáratot, mert egy eukaliptuszokkal árnyékolt meredek domboldalon másztunk le a parkba. Meglepetésünkre igazi kis piknik party-arcokkal találkoztunk itt népes kis csoportokban, nagyon jó volt a hangulat. Ahogy elértük a Csendes óceán partját megpillantottuk a Golden Gate hidat. Szerencsénk volt, mert végig köd volt a 4 napunk alatt, de ezúttal talán kevésbé sűrű. Lélegzetelállító látványt nyújtott. Közelebb sétáltunk az óceán mellett és néhány ágyúalap mellett elsétálva, pár sziklára felmászva elértük a tökéletes kilátópontot. 

Edem Hómlesz 

A golden Gate híd látványával feltöltődve buszoztunk ismét, ezúttal a japán negyed felé. Ez sokkal rendezettebb és biztonságosabbnak is tűnt mint a kínai, ráadásul nagy szerencsénkre pont valamilyen ünnepséget tartottak itt. Ez azzal járt hogy sokan furcsa mesefiguráknak vagy szörnyeknek öltöztek, sok volt a kirakodóárus és kajás stand. Itt andalogva benéztünk 1-2 rajzfilmfigura jelmez boltba is, igen nekünk is fura, hogy létezik ilyen. Kicsit megéhezve igyekeztünk az árusok közül a legjapánosabbat választani. Jól sikerült, ugyanis az alga, a fura hal és a "csodálatos marhahús" is nagyon finom volt, csak a pálcikákkal gyűlt meg a bajunk kezdetben. A finom étel hatalmas bizalmat ébresztett bennünk az egyébként is egyre szimpatikusabb japánok felé, így egy sake-kóstolóra is beneveztünk. :) A négyféle, köztük pezsgő sake mellé friss szójababokat fogyasztottunk wasabival, isteni volt! Már 5-6 fele járt az idő, ismét megéheztünk, így egy útba eső japán bevásárlóközpontba tértünk be. Kiválasztottuk azt a japán éttermet amelyikben talán a legtöbb japán ücsörgött és Ádám annak ellenére, hogy nem szereti halat, sushit is rendelt. Szerencsénk volt, mert a mellettünk ülő két japán ápolónő pont ugyanazt ette mint mi, így tőlük lestük, hogy mit mivel kell összekeverni és mit kell egymás után enni. Immáron majd kipukkadva indultunk el a Coit torony felé.

"Menjünk innen, mert szivárványt fogok hányni"

A csodálatos japán marhahús

"Csábító" műanyag ételek

A torony egy igen magas domb legtetején áll, így a város nagy részéről látható, többek közt az Alcatrazról is. Egy szép kis templommal szegélyezett téren szálltunk le a buszról és indultunk felfelé a dombon. Ilyen utcán még nem jártunk. Olyan meredek volt, hogy a járdába lépcsőket is építettek, ami majdnem olyan volt, mintha létrán másztunk volna felfelé. Itt nincsenek is kertek mert a legrafináltabb tereprendezőnek is meggyűlne a baja a 120 %-os lejtőkkel. Teli hassal nem ment gyorsan a séta. Megálltunk néha picit szusszanni, és gyönyörködni a csodálatos város szürkületi képében. Mire felértünk szembesülnünk kellett azzal, hogy kb. 10 perccel lekéstük az utolsó csoportot, ami a toronyba felment. Kicsit sajnáltuk, de nem szomorkodtunk sokáig. Még tettünk egy kört a dombon és lesétáltunk. Út közben egy újabb náció negyedén haladtunk keresztül. Hamar rá lehetett ismerni az olaszokra és a késő este ellenére nem tudtunk ellenállni egy igazi gelato-nak!

Már igen hideg volt, így hazamentünk a fagyi után melegebb ruháért. Azt terveztük, hogy este ellátogatunk egy jazz bárba, de a finom  meleg és a puha ágy végül erősebben vonzott minket. :)

Kanyargós Lombard Street

Alcatraz a homályban